13.fejezet~A titok

Bocsánat a késésért csak két napig gólyatáborban voltam.És ugye hamarosan elkezdődik a suli. Nem tudom akkor mikor tudok részt hozni de igyekszem!


-Ez a kibaszott ribanc a húgom-kiabálta mire mindenki lesokkolt de leginkább én. Ezt most ugye rosszul hallottam..? Nem lehetek a húga. Mégis, hogy lennék az? A kérdések csak kavarogtak a fejemben és nem tudtam megszólalni de nem is kellett mert Ryan kiviharzott a szobából és bacsapta a szobája ajtaját. Én csak hirtelen leültem a földre és a kezembe temettem az arcom.A többiek körém guggoltak de vártak míg magamtól szólalok meg, amit nem tudtam hamar megtenni. Csak gondolatok ezrei cikáztak a fejemben és azon töprengtem ez hogy is lehet.. Egyszerűen nem tudom felfogni és azt szeretném, hogy ne legyen igaz.. És ezeketől eltekintve még nem tudom Ryan miért is volt velem bunkó. Ezzel a vallomással még tartozik és még egy jó pár magyarázattal.
-Jól vagyok-szólaltam meg végül mindenki megnyugtatására és felnéztem rájuk. Láttam az aggodó és kiváncsi tekinteteket egyben és ahogyan észrevettem Justin-on az aggódás uralkodott el inkább.
-Biztos? -kérdezte Scooter.
-Teljesen-álltam fel sóhajtva. -Csak egyszerűen nem fér a fejembe.-túrtam bele a hajamba. -Milyen ágon lehet a testvérem? Anyai vagy apai? Úgy érzem még ma beszélnem kell Ryanel és nem érdekel hogy reagál. Jogom van tudni!-álltam a sarkamra. Igazából nem éreztem magam teljesen magabiztosnak.Hiszen most derült ki, hogy van egy bátyám aki ráadásul utál még mindig nem tudom, hogy miért és ha bemegy megkérdezni akkor megöl.. Ezt a félelmemet Justin is észrevette így megsimogatta a karom ezáltal ránéztem.
-Nem úgy nézel ki mint akinél minden oké.
-figyelj, mi megértjük ha egy kicsit félsz vagy sziven ütött. Hiszen most tudtad meg, hogy van egy testvéred.-érzett együtt Fredo.
-Jó, igen talán egy kicsit félek-vallottam be.
-De itt vagyunk melletted ls ha attól félsz, hogy Ryan bántani fog, azt meg nem hadjuk! Nyugodj meg-mosolygott rám Isa.
-Köszönöm srácok-hálálkodtam.
- Látom remegsz-fogta Justin a két keze közé az enyémet.
-Kicsit-nevettem fel.
-De nem kell.-halkult el és egyre közelebb hajolt felém. Most nem volt abban biztos, hogy megakar csókolni hiszen itt vannak a többiek is de miutá ajkai az enyémhezé értek mindenbe biztos voltam. Justin-nal ott csókolóztunk mindenki előtt de most egyikünket se érdekelte mit gondolnak. Ő így adta belém az erőt. Amint elváltunk egymástól Scooter szólalt meg először.
-Ez meg mi volt?-kerekedett ki a szeme.
-Most nem ez a fontos-legyintett neki Justin. -Menj és beszélj vele. Mi pedig a nappaliba leszünk-mosolygott rám mire bólintottam.Kimentem a nyitott szoba ajtaján és átmentem Ryan-éhez.Sóhajtottam mielőtt bármit is tettem volna majd nagy ledülettel kinyitottam a szoba ajtaját. Ryan meglepődve nézett rám én pedig csak ott álltam az ajtó előtt magyarázatra várva.
-Mit akarsz?-szólalt meg ő először.
-Magyarázatot-mondtam magabiztosan. Azt akartam, hogy hajthatatlannak lásson de kezeim kissé remegtek.
-Most kiküldenélek de úgyérzem még te is megérdemled, hogy ezt tudd-sóhajtott.
-Hát kösz szépen-flegmultam. -Szóval-fontam ösze magam előtt a karom.
-Mit akarsz tudni?-nézett rám unottan és gyülőlettel telin.
-Legelőször azt, hogy mégis milyen ágon vagyunk testvérek....vagy esetleg-villant be. -Ugye nem édes testvérek vagyunk?-kérdeztem aggódva. Tudom, hogy a vezeték nevünk nem egyezik de ebbe csak az a hiba, hogy én anya nevét viselem.Ryan látta a félelmet az arcomon mire csak elnevette magát.
-Sajnálom húgicám....-vigyorgott mintha nagyon vicces lenne.-De, édes testvérek vagyunk-sóhajtott fájdalmasan.
-Csak viccelsz-nevettem fel hitetlenül.
-Bár viccelnék! De gondolom kiváncsi vagy arra a sztorira is hogy ez hogy lehet szóval megfogsz tudni mindent.
-Hallgatlak-ültem le a szobában lévő kanapéjára.
-Apa utánam nem akart még egy gyereket de anya terhes lett veled. Ezért ők ketten különmentek így én apanál te pedig anyánál maradtál. Röviden ennyi.-mesélte.
-Oké ez eddig érthető... Már csak az a kérdésem miért utálsz?-tettem fel azt a kérdést ami már a legelső találkozásunk óta felmerült bennem. A kérdésre Ryan csak felnevetett én pedig nem értettem.
-Elvetted tőlem az anyámat!Ha te nem vagy akkor most boldogan élnénk hárman apával és anyával!-a válaszon meglepődtem. Ezt úgy mondja mintha én mondtam volna anyának, hogy essen teherbe velem.
-Azt hiszem ez nem az én hibám-nevettem fel.
-Oh dehogyisnem. És ezért mindig is utálni foglak!-biztosított a tényről. -És most húzz el-mutatott az ajtó felé. Úgy éreztem a könnyeim utat akarnak törni maguknak mert bántttak Ryan szavai. Tettem amit kért és kimentem a szobából át a miénkbe. Ahogy leültem az ágyra zokogni kezdtem. Nem igaz, hogy azért utál amiről én semmit sem tehetek. Nem az én hibám, hogy apa nem akart másik gyereket és az sem az én hibám, hogy megszülettem. viszont semmi értelme ez miatt sírni. Nem az én hibám hanem Ryan fogja fel hülyén. Végül úgy döntöttem lemegy a többiekhet aki már izgatottan vártak.
-Na, tudttál vele beszélni?-kérdezte egyből Fredo.
-Igen -bólintottam. -És mindent megtudtam amit akartam-ültem le az egyik székre.
-És mi az a minden?-kiváncsiskodott Justin mire én elmondtam azt amit Ryan-től megtudtam. Szerintük is hülyén látja a dolgokat na de mindegy.
-Anyuddal beszéltél miután kijöttél Ryan-től vagy nem?-kérdezte Scooter.
-Nem-ráztam a fejem.
-Akkor nem kéne vele is megbeszélni ezt?-szólalt meg Isa.
-De lehet-gondolkodtam el majd a többiek unszolására elővettem a telefonom és anyát hívtam. Percegik hívtam de nem vette fel. -Ilyenkor nem veszi fel-csaptam a telefonomat idegesen az asztalra.
-Jó, nyugi-mondta Justin. -Akkor megpróbálod később. Addig pedig megpróbállak felvidítani-kacsintott.
-Jó szórakozást-nevetett Fredo majd a kanapéra ültek.
-Először is vedd fel a fürdőruhád-utasított. Őszintén szólva nem volt sok kedvem most bármit is csinálni de láttam Justin-on, hogy ő agyon akarja így megtettem amit kért. Felvettem a kedvenc fürdőruhámat és lementem a nappaliba. Justin is elment átöltözni majd miután ő is kész lett kimentünk a partra.
-Mit akarsz csinálni?-kérdeztem.
-Majd meglátod csak gyere utánam-indult meg a sziklák felé és én kezdtem rosszat sejteni. Justin felment  a legmagasabb sziklára majd rámnézett. -Gyere-intett.
-Ez nem a legbiztonságosabb-aggódtam.
-Nem lesz semmi baj, már sokszor csináltam-biztatott majd leugrott én pedig a kezemet a szám elé téve vártam, hogy nem-e lesz semmi baja. És hál' Istennek feljött a víz alól. -Látod-árta szét a karját. -Na gyere-invitált megint én pedig sóhajtva indultam meg arra. Felálltam a sziklára és megvártam míg Justin mellém ér.
-Ha azt mondom most akkor ugorj  le oké?-fogta meg a kezem mire én óvatosan bólintottam. Justin mellett mindig biztonságba érzem magam de most valahogy azt éreztem ez nem a legjobb ötlet. -Na, figyelj-nézett rám. -Most-utasított én pedig elrugaszkodtam és azért imádkoztam, hogy túlugorjunk azokon a sziklákon amik a vízben voltak. Szerencsénkre biztonságosan csobbantunk bele a vízbe.
-Nem úgy nézel ki mint aki nagyon felhőtlen-nevetett ki Justin.
-Mert ez nem valami biztonságos-sóhajtottam.
-Csak nem tűnik annak de amúgy az-kezdett el a part felé úszni én pedig követtem.
-Elszeretném veled feledtetni egy kicsit Ryan-t meg ezt az egész ügyet-villantotta rám az ezer vatto mosolyát majd neki futásból ugrott a vízbe. Jól esett, hogy Justin ennyire törődik velem és élveznem kéne a programot nem pedig rágörcsölni. Ezzel a gondolattal ugrottam Justin után a vízbe.
-Köszönöm!-jöttem fel a vít alól és nyomtam egy puszit az arcára.
-Beleugrottál magadtól-vette észre.
-Csak miattad-nevettem fel. Visszaúsztunk az ugró sziklánkra majd Justin sejtelmesen nézett rám.
-Ha én ugrok egy szaltót utánam te is?-kérdezte.
-Legyen-mentem bele mire ő elmsolyodott. Neki futásból csinálta meg a levegőben a szaltót és érkezett a vízbe. Én csak vártam, hogy visszajöjöjjn és követlje a szaltót de nem tette. Lenéztem és azt láttam, hogy a víz tiszta vér és Justin csak ott lebeg.  Lesokkolva álltam ott  a szemem könnyekkel kezdett meggyűlni mire rájöttem hogy oda kell mennem. Lerohantam a szikláról és Justin-hoz úsztam akit próbáltam kihúzni a vízből.
-Srácok!!-kiabáltam bőgve, torkomszakadtából.-Segítsetek!!-üvöltöttem tovább mire egyszerre futottak ki és megláttá Justin-t aki ott feküdt betört fejjel mellettem én pedig nem tudtam mit csinálni. -Hívjatok már egy kibaszott mentőt!!-ordítottam mire Scooter egyből előkapta a telefnoját és tárcsázott. -Nem lesz semmi baj-simgoattam az arcát mert még félig tudatánál volt. -Bírd ki kérlek, a mentősök bármelyik pillanatban ideérhetnek- sírtam mire ő csak lecsukta a szemét. Fogalmam sincs, hogy itt honnan jön mentő de  remélem hamar ideér. Mindenki Justin köré gyűlt és próbáltunk hozzá beszélni hátha válaszol.
-Ez mind a te hibád! -okolt engem Ryan mire én a kisírt szemeimmel értetlenül és ieges néztem rá.
-Mért lenne az enyém?-kadtam ki teljesen. Válaszolni  már nem tudott mert megjöttek a mentősök.
-Hadd menjek én vele-néztem a többiekre könyörgően ők pedig belementek. Justin-t gyorsan betették a mentőautóba és elállították a vérzést majd szirénázva indultak el a többiek pedig a söfőrt várták, hogy utánunk tudjanak jönni. Folyton csak Justin-t néztem és azt vártam, hogy kinyissa a szemét. Percegik csak figyeltem mire végre megtörtént amire vártam.
-Clara-nyöszörögte.
-Itt vagyok-tettem a kezemet az övére.
-Felakartalak vidítani de elcsesztem-mondta.
-Most ne ezzel törődj! Csak épülj fel!!
-Felfogok..ha-kezdte mire elmosolyodtam. Még ilyenkor is tud mással foglalkozni és úgy néz ki mintha minden rendben lenne pedig nem így van..
-Ha?-kérdeztem mosolyogva.
-Kapok egy csókot-fejezte be a mondatát.Csak mosolyogva bólintottam és lágyan megcsókoltam. Kizártuk a külvilágot és az sem érdekelt, hogy egy szirénázó mentőautóban vagyunk útban a kórház felé. Csak ő volt és én. Miután elváltunk egymástól csak mosolyogtunk és igazából nem tudtam mire vélni ezt. De nem tudtam tovább gondolkozni rajta mert a kocsi leállt. Kinyitották az ajtaját és a hordággyal együtt kihúzták justin-t a kocsiból én pedig mentem utánuk, hogy tudjam, hova viszik. Miután a műtőhöz értünk megkellett állnom mert oda én nem mehettem be. Idegesen járkáltam majd bevillant, hogy a többiek nem tudják hova kell jönni így a kórház elé siettem mire ők pont leparkoltak.
-Na, mi van Justin-nal?-rohantak oda hozzám.
-A körülményekhez képes jól van. Tudtam vele beszélni a mentőautóban.-mondtam a fejleményeket.
-És hova vitték?-türelmetlenkedett Scooter.
-A műtőbe.-válaszoltam majd elindultam az említett hely felé a többiek pedig követtek. A műtő előtt leültünk a székekre de én nem tudtam sokáig ülni így felálltam és járkálni kezdtem.
-Nem nyugodnál le?-förmedt rám Ryan.
-Nem-válaszoltam egy fintos kíséretében.
-Egyébként nem is értem mirt vagy itt-kezdte el a mondanivalóját amiből tudtam, hogy nem fog kisülni semmi jó.
-Ez alattt mit értsek?-néztem rá értetlenül míg a többiek csak minket hallgattak vagy gondolkodtak.
-Azt, hogy te csak egy alkalmazott vagy. -rántott vállat. A mondata szíven ütött.
-És történetesen a húgod-vágtam a fejéhez mert tudtam utálja ezt hallani.
-Ez senkit nem érdekel és megpróbálok úgy hozzáállni mintha nem lennél az! Mert míg nem bukkantál fel tök jó volt minden és nem is gonodltam rád..de most..felborul minden! Justin életveszélyben van és minden nap azzal kell szembesülnöm, hogy egy ilyen ribanc a húgom-alázott mindenki előtt.
-Boccs, hogy megszülettem-vettem cinikusra a figurát.
-Nem tudom megbocsájtani-vágott vissza vigyorogva. Már éppen szóltam volna vissza de Fredo közbe vágott.
-Fejezzétek már be! Inkább azzal törődjetek, hogy mi lesz Justin-nal.-állított le bennünket. Duzzogva ültem le Isa mellé a székre és idegesen vártam, hogy mikor jönnek már ki az orvosok Justin-tól. Semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy lehet meghal. De ez nem lehet! Ő a legerősebb ember a világon..nem halhat meg....és főleg nem miattam...Gondolkodásomat a telefonom csörgése zavarta meg. A csengőhangom vízhangzott a terembe így gyorsan lementem a kórház aulájába és ott vettem fel.
-Szia anya-szóltam bele.
-Szia! Láttam hívtál.
-Igen és egy elég fontos dologról lenne szó-kezdtem.
-Baj van?-kérdezte aggódva.
-Csak annyi, hogy hazudtál-vágtam bele.
-Tessék?-hangján hallottam, hogy meglepődött.
-Anya, tudom, hogy Ryan a testvérem..Mindent tudok-mondtam.
-Honan tudtad meg?
-Ryan szobájába találtam egy rólam készült gyerek kori fotót majd észrevette, hogy eltűnt és egyből nálam kereste. Aztán elmondta. Te miért nem említetted soha?
-Mert nem tartottam fontosnak-sóhajtott.
-Pedig nagyon is az ha valakinek van egy testvére-akadtam ki.
-Sajnálom, Clara! Tényleg.
-Már mindegy. Viszont most lekell tennem szia-nyomtam ki megsem várva míg elköszön. Érezze egy picit azt, hogy haragszok rá. Visszamentem a többiekhez akik még mindig ott ültek és idegeskedtek. Csendben leültem közéjük és vártunk. Idegtépő volt a az idő míg végre kijött az orvos a műtőből.
-Mr. Bieber szerencsére túlélte a balesetet. Jól van és akár már holnap haza mehet-mosolygott.
-Rendben!-bólintottam.-Köszönjük! És be lehet hozzá menni?-kérdeztem.
-amint átvittük az egyik kórterembe persze-válaszolt az orvos majd visszament a műtőbe ami után Justin-t tolta ki az ajtón. A feje be volt kötve de más jelét nem láttuk a balesetnek. Egyből köré gyűltűnk.
-Annyira örülünk, hogy jól vagy-mondta Fredo.
-Ennyire sose ijessz meg minket-kötöte a lelkére Isa.
-Nem szeretnélek-nevetett fel Justin majd az orvos tovább tolta mi pedig követtük őket és be is mentünk hozzá. Nagyon sokáig bent voltunk nála mire nagy nehezen vissza mentünk a házba. Nem volt szívem ott hagyni de az orvosok nem engedték, hogy bent aludjak így muszáj volt.
Másnap az volt az első dolgunk, hogy Justin-ért menjünk a kórházba. Az oda út egy örökké valóságnak tűnt de végül odaértünk. Felmentünk érte majd miután kiértünk a kórház ajtaján beültünk a kocsiba és elindultunk.
-Na srácok mostmár, hogy minden oké elmondhatom, hogy ma megyünk tovább szóval amint vissza érünk kezdjetek el pakolni mert még ma elszeretnénk indulni-magyarázta Scooter.
-És hova megyünk?-kérdezte izgatottan Isa.
-Azt majd elmondom-válaszolt Scooter majd mosolygva Justin-ra nézett. Szóval ő tudja. Ahogy visszaértünk a házhoz azt tettük amit Scooter mondod és elekzdtünk bepakolni a bőröndökbe.
-Örülök, hogy jól vagy-szólaltam meg miközben Justin-nal pakoltunk. Ő csak rám mosolygott. Ez az egész pakolás 4 órát vett igénybe mire mindenki végzett. Persze közben kaja szünetet tartottunk meg ismét leálltunk Ryan-nel veszekedni.
-Na srácok-csapta össze a tenyerét a nappaliban Scooter. -A repülő már útra készen áll ezért már felhívtam a sofőrt aki hamarosan odavisz minket a géphez-közölte. Én addig még elvégeztem az utolsó simításokat a házban. Elpakoltam az elmosott edényeket, meglocsoltam a virágokat és ehhez hasonlók. A kocsi dudálással jelezte, hogy itt van így a cuccainkat felkapva indultunk ki. Mindent betettünk a csomagtartóba és elkezdtek beülni. Én még vetettem egy utolsó pillantást a tengerre majd én is beültem hátra. A kocsi elindult a repülőhöz mi pedig izgatottan vártuk, hogy Scooter végül bejelentse hová is megyünk de nem tette. A repülőhöz érve átcuccoltunk oda és már is a felszálláshoz kötöttük be magunkat.
-Scooter, már igazán elmondhatnád hova együnk!-mondta Isa.
-Nyugalom-nevetett Scooter. -A felszállás után mindent megtudtok-kapcsolta be a biztonásgiövét és a gép elkezdett emelkedni. Miután a gép rendesen repült a levegőbe kicsatoltuk magunkat mindannyian érdeklődve néztük Scootert. -Jó oké mondom már-nevetett fel. -A következő állomás a mi szupersztárunk szülőotthona, Canada-jelentette be.
-Találkozhatunk végre Jeremy-ékkel-mondta Ryan. Én csak a székben ülve figyeltem a többiek reakcióját.
-Canada-ban te is személyesen találkozhatsz apával meg a kicsikkel és persze anyával-ült le mellém Justin és átkarolt amit nem tudtam mire vélni de hagytam.
-Igen-bólintottam mosolygva.  Justin csak közelebb húzott magához így a vállára hajtottam a fejem. Fogalmam sincs miért csinálja de nem is érdekel. Örülök, hogy így alakulnak a dolgok viszont mint látm Ryan nem annyira. A többiek is csak megfigyeltek benünnket de nem kérdeztek rá. Hálás voltam ezért nekik.